Ausztrália egyik legtöbbet fotózott látványossága a 12 Apostol. Teljesen megérdemelten. A mai bejegyzésben a képek vannak főszerepben. Mindenképpen ajánlott kinyitni a galériákat.
A valóban fotogén természeti képződmény Victoria állam déli-délnyugati partján van, ahol a Indiai-óceán hullámai ostromolják rendületlenül a kontinenst. Itt éppen olyan szerencsésen, hogy nem csak rendkívül látványos sziklafalak vannak a parton, de számos helyen hatalmas sziklatömbök is állnak a vízben, amelyeket az erózió kifürkészhetetlen kezei egyelőre megkíméltek. Sokáig több néven is futott a hely – nekem a legjobban a „Koca és Malacok” tetszik, az egyik sziget volt a koca és a sziklák a tengerben a malacok -, de végül a 12 Apostol maradt, annak ellenére, hogy eredetileg is csak nyolc mészkőszikla volt a tengerben. Ahogy írtam, mindenki szereti egy kicsit jobb színben feltüntetni a környezetét, itt konkrétan 50%-ot lódítottak. Azok viszont tényleg nagyon látványosak, mivel csoportban láthatók.
Korrektül kiépített parkoló és látogatói központ van az út mellett, ahonnan egy alagút segítségével lehet lemenni a tengerhez, a Castle Rock kilátóhoz. Ez a pont egy tengerbe benyúló sziklán van, minden bizonnyal pár ezer év múlva ez is már csak egy lesz az apostolok közül. Ki tudja addigra hányan lesznek, most is ellentmondó az irodalom, hol 7-ről, hol nyolcról beszélnek. Szemrevételezéssel meg nem lehet eldönteni, hogy a tengerből alig kilógó szikla az most még apostol, vagy csak a 30-40 méter magas sziklák érdemlik ki ezt a megnevezést. De mindegy is, a kilátás káprázatos. Mi itt aludtunk a közelben, kifejezetten meg akartuk nézni naplementekor a sziklákat, amikor a legszebbek. Mivel a sziklafal nagyjából nyugatra néz, percenként változik a látvány. Egyre nőnek az árnyékok és ahogy a lemenő nap sugarai lassan átfordulnak narancssárgába, szinte felizzik a homokszürke mészkő. Bántam is, hogy nem hoztunk egy kis állványt a GoPro (jellegű) kameránknak, tuti szuper felvétel lett volna egy 20-30 másodpercenként fényképezett time-lapse video. A jobban felkészültek csinálták is.
Mi inkább elsétáltunk a Gibson-lépcsőhöz, ahol le lehet menni a tengerhez, de csak akkor, ha éppen apály van. Az internetnek hála tudtuk, még van annyi időnk, hogy a víz mellől is megnézhessünk két apostolt, még fel is érjünk naplementéhez és a dagály sem fog elmosni minket. Megnéztük a káprázatos naplementét, csináltunk száz fényképet, aztán elautóztunk Port Campbell-be, az volt az egyetlen település a környéken. Sok időt ott sem töltöttünk, a helyi kocsmában elfogyasztott egy-egy ital után visszatértünk végtelenül egyszerű, viszont annál drágább szállásunkra. Bónuszként annyi előnye volt az isten háta mögötti helynek, hogy rengeteg csillagot láthattunk. Városi lakosként mindig rácsodálkozom, „jé, tényleg van Tejút”, Delhiben meg végképp nem lehet egyáltalán csillagokat látni a borzasztó légszennyezettség miatt. Élveztük.
Gondolkoztunk rajta, elmenjünk-e megnézni már napfelkeltekor ismét a sziklákat (ha már olyan közel laktunk), de úgy ítéltük meg nincs semmi értelme, mert a nap a szárazföld felett fog feljönni, a sziklafalat biztos nem fogja megvilágítani. Így csak reggel nyolc táján értünk oda, mikor legalább az apostolok már világosban voltak. A reggeli fényben egészen más arcát mutatta a táj. Annyi plusz előnye is volt, hogy a korai időpont miatt lényegesen kisebb volt a tömeg.
Újabb sok fotó után tovább autóztunk, hogy megnézzük a többi látványosságot. Az első a Loch Ard Gorge, amely a közeli Birkamadár-szigeten (Mutton Bird Island) hajótörést szenvedett hajóról kapta a nevét. A 37 fős legénységből és a 17 utasból összesen ketten élték túl és ebben az öbölben húzták meg magukat, amíg meg nem találták őket a helyiek. A szárazföldbe mélyen benyúló öblöket és az azokat határoló sziklákat elnézve egész jól el lehet képzelni, hogyan alakultak ki a tengerben álló nagy sziklatömbök. Pazar látvány a kék víz, a sárga homok és a szürke sziklák együttese.
Ezek után megnéztünk egy látványos természetes boltívet, a „grotto”-nak nevezett másik boltívet, sok helyen megálltunk gyönyörködni a panorámában, illetve láttuk a London Arch nevű természetes boltívet. Ez azért különleges, mert korábban egy dupla boltív volt, akkor úgy is hívták, hogy London Bridge (itt lehet látni milyen volt régen), de 1990 januárjában a parthoz közelebb levő boltív beomlott. Két turista ottragadt a még most is álló részen, helikopterrel kellett őket kimenteni. Azt hiszem ezekről a látványosságokról (is) sokkal többet mondanak a képek, érdemes megnézni a galériákat.
Útközben Port Campbell-ben elfogyasztottuk korai ebédünket az öböl partján, majd Peterborough-nál búcsút mondtunk a tengernek, és Melbourne felé vettük az irányt.
