Először azt hittük a mi készülékünkben van a hiba. Nem tudtuk belőni éppen hány óra van. Már első este nem nagyon értettük, hogyan lehet az egyik étterem zárva, mikor szerintünk még csak fél kilenc volt. De közben az én telefonom már fél tízet mutatott. Aztán a városkában járva és a wifire hol itt hol ott felkapcsolódva össze vissza „ment” az idő. Akkor kezdtünk végképp gyanakodni, hogy itt valami rendszerhiba lehet, mikor egy vegyesboltban egy órával többet mutatott a falióra, mint a karórám. Az én telefonom a faliórával, a többieké a karórával egyező időről tájékoztatott minket. Aztán ők is felkapcsolódtak a wifi-re és hirtelen náluk is egy órával több lett. Gyorsan utánanéztünk, mi is lehet ennek az oka (elég jellemző, hogy nem megkérdeztünk valakit, hanem elkezdtünk az interneten keresgélni). Nos kiderült, Tweed Heads egyik utcáján van Queensland és New South Wales határa. New South Wales-ben van nyári időszámítás, Queenslandben nincs. Azaz az utca két oldala (és a városka részei) között ilyenkor nyáron egy óra eltérés van.
Rendkívül vicces, hogy pl. a strandon még fél négy van, de két utcával arrébb a boltban már fél öt. Mondjuk ha ott laknék, nem találnám ennyire tréfásnak, biztos sok félreértés adódik abból, ki melyik időzónában értette a találkozó időpontját. Arról nem is beszélve, ha mondjuk az oviba NWS-i idő szerint kell menni, de lefektetni queenslandi idő szerint kell a gyereket. Azt teljesen megértem miért van a különbség, Queensland egészen északra felmegy, ott semmi értelme nem lenne a nyári időszámításnak, NSW meg egészen lenyúlik délre, ahol meg nagyon is megéri (a két állam legdélibb és legészakibb pontja között 3.000km van). De itt, ahol találkoznak egészen abszurd, hogy pont egy lakott település belterületén van a határ és a váltás. Persze az is igaz, csak hat hónapig van az eltérés (ami természetesen akár további bonyodalmakat is okozhat).
Mindenesetre azon kevés helyek egyike, ahol teljesen hivatalosan is simán kétszer lehet megünnepelni az újévet, csak át kell gyalogolni az egyik kocsmából a másikba.
A Coolangatta Beach. Nagy tömeg nincs.
Van időm ezt leírni, mert december 30-án végül nem mentünk el túrázni. Eredetileg volt olyan kósza tervem, hogy egy másik közeli nemzeti parkba is elmegyünk, de a kajakozás utáni strandpapucsos túra után erről inkább letettünk. Főleg mivel a „közeli”, az oda-vissza három óta vezetést jelentett volna, akármelyiket is választjuk. Pedig a Lamington Nemzeti Parkon kívül több nagyon jónak ígérkező lehetőség is van a környéken (Springbrook, Border Ranges, Mount Jerusalem, Mebbin, Wollumbin nemzeti parkok). Ezek helyett inkább a strandra mentünk. Egészen pontosan Coolangatta Beach-re, ami 8-10 percre volt kocsival a szállásunktól.
Ez volt a maximális népsűrűség
A nagyszerűen kiépített strandon töltöttük a napot, élvezve a semmitevést és a Csendes-Óceán habjait. Értelemszerűen nem egyedül, de olyan óriási mennyiségű strand lehet Ausztráliában, hogy itt annak ellenére nem volt túl nagy zsúfoltság, hogy szerintem az ország 25 millió lakójából 12 millió a tengerparton van ilyenkor. Ehhez jön még a nagyságrendileg 1 millió turista. Ennek ellenére simán lehet olyan partot találni, ahol tök egyedül lehet az ember, kilométerekre nincs senki (volt is ilyen később). De ott nincsenek vízimentők és ki tudja mi van a vízben. Amit persze itt sem lehetett tudni, de az ember azt gondolja, csak hamarabb észrevennék a cápákat akik naponta ott ülnek, mint mi. Egy csomó medúzát így is láttunk a partra sodorva – nem a halálosan mérgező dobozmedúzákat, azok ennyire délen nincsenek (egyelőre, aztán ki tudja a globális felmelegedés mennyire nyomja majd őket erre) – de szerencsére a vízben egyszer sem találkoztunk velük. Pedig mikor már elmenőben voltunk, a hírekben azt hallottuk/olvastuk, hogy kékmedúza-invázió van Dél-Queenslandben. Valóban kékes színük volt.
A kilátás jobb, mint a kávé volt. (Bár annyira nem mint itt, ahol talán a legszebb kilátást láthattuk kávézás közben)
Szilveszter napjára eleve csak partondöglést terveztünk, de úgy gondoltuk megnézünk egy másik strandot. Emiatt elautóztunk Fingal Head-be, ahol a strandon felül még egy érdekes szikla-formációt is meg lehet nézni, egy bazaltorgonát.
A kötelező fényképek után lementünk a strandra, ahol alig voltak. Mikor bementünk a vízbe, ennek oka is kiderült. Tegnap sem főttünk meg a vízben, de itt még hidegebb volt az óceán. Én deréktájon fel is adtam. Bár Peti és Kriszti szerint meg lehetett szokni, elég sok alga volt, ezért ők sem javasolták, hogy ott maradjunk. Így visszatértünk a Coolangatta Beach-re, ahol addig élveztük a vizet és a napsütést, míg komolyan meg nem éheztünk. Visszamentünk szállásunkra, ahol steak vacsorát készítettünk magunknak, illetve megsütöttük a pár nappal korábban vásárolt kenguruhúst. Nem kattantunk rá. Édeskés, mint a vadhús (végül is az is), és elég rágós. A marhahús jobb. Mivel az év első napján le kellett mennünk egészen Sydney-ig, nagy bulizást nem csaptunk, az utóbbi 10 évben egyébként is mindig csak családi körben voltunk. Megvártuk az első éjfélt, koccintottunk és lassan nyugovóra tértünk. Azért annyit még hallottunk elalvás előtt, hogy a város másik felében is megünneplik az éjfélt. Ezzel véget is ért számunkra 2018.