Tegnap a Great Alpine Road-on vezetett az utunk, ma pedig a Great Ocean Road koptatta bérelt autónk gumiját. A Nagyszerű Óceán Út minden ausztrál túra egyik alapvető része, sok helyen a világ legszebb útjai között is felsorolják. Mindjárt az elején lelövöm a poént, szerintem egy kicsit érdemtelenül. Nem mondom, hogy unalmas, vagy csúnya lenne, de már én magam is voltam legalább 10 másik úton, amelyik ennél szebb. Pedig messze nem jártam még mindenütt.
Miért gondolom, hogy talán nagyobb a hájp körülötte, mint amit megérdemel? Maga a név nagyon megtévesztő, az út nagyon kis része megy valóban a tengerparton. Igen, sok helyen követi a tenger vonalát, de magát a tengert szerintem a 243km-es hosszból jó, ha 100km-en lehet egyáltalán látni (és már ezzel is biztosan túlbecsültem). Sok helyen teljesen el is távolodik a tengertől, de még ahol követi a partot, ott sem mindenütt a meredeken a tengerbe futó sziklák oldalában, vagy a tengerparton megy az út, hanem inkább a sziklák tetején. Ami egyébként teljesen jogos, mert sok helyen a „meredek” az függőleges, ahol nehéz lenne utat építeni. Mégis, mivel volt szerencsém autózni az Kaliforniában az 1-es úton, nekem csalódás volt, hogy keveset láttuk a tengert. Mert míg az Amerika nyugati partján haladó úton minden kanyarban káprázatos panoráma tárul az ember elé, itt ez nem annyira általános. Gyakorlatilag Aireys Inlet városkától Apollo Bay-ig van az útnak azon része, amely valóban a tengerparton fut (ez 65 km). Ezek után teljesen eltávolodik a tengertől, majd Port Campbell Nemzeti Parkban tér vissza oda, de ott pont az a látványosság, hogy 100 méteres sziklafal húzódik végig a tengerparton, így az út kénytelen a sziklák tetején vezetni.
Mégis nagyon emlékezetes lesz számunkra a Great Ocean Road, és nem csak a gyönyörű panoráma miatt (mert azért minden panaszom ellenére be kell vallani, sok csodálatos fotót lehet készíteni rajta). Egyik emelkedőn arra lettem figyelmes, hogy jó pár autó áll az út mellett. Azt már az USA-ban megtanultuk, ahol sok kocsi áll minden indok nélkül, ott érdemes megállni. Jobban megnézve mi is történik, látszott, hogy vagy 15-en nagy bőszen fényképeznek felfelé egy fára. Ekkor én is megláttam a koalát, amely olyan 3-4 méteres magasságban aludt. Lefotóztuk mi is (egyik szögből egészen olyan volt, mint Yoda mester). Nagyjából fél óra múlva megint láttunk néhány kocsit az út mellett állni, annak ellenére, hogy ott nem egy erdőben voltunk, és alig voltak fák. Viszont azon kevés fa egyikén alig fejmagasság felett szundított egy jól megtermett koala. Amennyire mi tudjuk, ez végképp nagyon nagy mázli, a koalákat napközben ilyen közelről látni elég ritkán lehet.
Két kis túrát is tettünk, az egyiket az Erskine-vízeséshez, amelyet Lorne városából lehet elérni egy nagyon kanyargós és meredek úton. Szép volt. A másikat a Maits Rest nevű helyen. Itt egy nagyjából fél órás sétát lehet tenni egy mérsékelt-övi esőerdőben. Itt tényleg egy dzsungelben van az ember. Nekünk annyiban is szerencsénk volt, hogy majdnem végig csak öten voltunk. Láthattunk ismét sok páfrányfát de sokkal kevesebb moha és zuzmó volt, mint amit Új-Zélandon láttunk két éve. Viszont láthattuk a legnagyobb zárvatermő növény több hatalmas példányát is. A királyi eukaliptusz (Eucalyptus regnans) ugyanis a világ második legmagasabbra növő fafajtája, csak a kaliforniai örökzöld mamutfenyők nőnek magasabbra (amelyek viszont nyitvatermők). A legnagyobb eukaliptusz Tasmániában van, 99,6 méter magas. Amelyeket mi láttunk messze nem voltak ekkorák, de ezek is gigantikusak voltak. Tényleg csak a mamutfenyőkhöz mérhetők. Nagyon megérte itt megszakítani az utunkat, egy egészen más világban érezhettük magunkat.
A rövid, de annál érdekesebb, dzsungeltúra után túl sok érdekességet már nem tartogatott az út, amíg el nem értünk a 12 Apostolhoz. Erről gondolom már mindenki látott képet, biztos vagyok benne, hogy a Sydney-i operaház után a második legtöbbet fotózott látványosság az országban, óriási sziklatömbök állnak a tengerben a sziklafal előtt. Volt még bőven időnk a naplementéig – amit értelemszerűen a 12 Apostolnál akartunk eltölteni – megkerestük szállásunkat, amelyet direkt nagyon a közelben foglaltam. Ez volt a legdrágább szállásunk a 18 nap alatt és egyben a leglepukkantabb is – a helyet meg kell fizetni. De legalább tiszta volt és bónuszként ez is egy kocsmával volt egybeépítve, nem kellett messze menni a sörért! Forgalom (és az azzal együtt járó zaj) viszont egyáltalán nem volt, szó szerint a puszta közepén voltunk. Én el nem tudom képzelni miből él meg a vendéglátóipari egység ott.
Gyorsan letettük a cuccainkat, aztán mentünk a 12 Apostolhoz, mert a naplemente előtt még le akartunk menni a partra és azt csak apálykor lehet megtenni, sietnünk kellet, hogy még elérjük. Magukról a sziklákról külön poszt fog szólni.
Ez volt a mai utunk
