A Federation Square, Melbourne központjában

A 12 Apostol és a Port Campbell Nemzeti Park más látványosságainak megtekintése után nehéz szívvel ugyan, de elindultunk Melbourne-be, utunk utolsó állomására. Szomorúak voltunk, mert ez azt jelentette, másnap már repülünk vissza Delhibe. Az út Peterborough és Melbourne között nem túl stimuláló. Az elején – mikor még csak harmadrendű, alig kétsávos utakon mentünk – még csak-csak volt látnivaló, de elérve az autópályát már csak faltuk a kilométereket.

Melbourne-i tartózkodásunkat azzal kezdtük, hogy elváltunk egymástól, én leültem egy kávéra kolléganőmmel aki Melbourne-ben dolgozik, családom többi tagja elment várost nézni. Ezt követően megkerestük szállásunkat, ami megint biztos Airbnb apartman volt (pedig nem ott foglaltam), mert kulcsát az utca közepén levő fánál kellett keresnünk. Egy méretes biciklilánccal volt a fához rögzítve egy kombinációs zárral ellátott dobozka, abban volt a kulcs. Egészen új építésű házban volt a minden igényt kielégítő szállás, tényleg nagyon modern, jól feleszerelt lakást kaptunk, sajnáltuk is, hogy csak egy éjszakát fogunk ott tölteni (elég legyen talán csak annyi, hogy a konyha Miele gépekkel volt feleszerelve).

Kerestünk egy közeli thai éttermet, és miután megnéztük a Brooklyn 99 negyedik évadjának első epizódját bementünk a városközpontba. Itt az eddigi városokhoz képest egész nagy élet volt, mondjuk még nem is volt olyan nagyon késő, éppen csak lement a nap. Meg az is igaz, nagyjából három utcára korlátozódott, de ott legalább elég sok ember mozgott. Nem sokáig maradtunk ma sem, úgy látszik egészen hasonultunk az ausztrálokhoz. Annyit még a mai napról érdemes elmondani, hogy gyönyörű időnk volt, 35 fok és hétágra sütött a nap. Mindezt a tegnapi alig huszonfok után. És amennyire az időjárás-előrejelzésnek hinni lehet, egy nappal távozásunk után megint csak 23 fok volt a várható hőmérséklet. Kolléganőm is megerősítette, teljesen általános a 10-15 fokos hőingadozás egyik napról a másikra. Azért van így, mert az Antarktiszról akadály nélkül el tudja érni Melbournet – és az egész partot – a jeges déli szél és az drasztikusan meg tudja változtatni ez egyébként meleg időt. Aztán fordul a szél és megint jöhet a forróság.

Flinders Station

Másnap reggel 11-ig kellett elhagyni a szállásunkat, ezt majdnem maximálisan ki is használtuk, majd elmentünk a városközpontba. Letettük az autót és megnéztük a városközpontnak számító Flinders Street Stationt illetve a Federation Square-t. Előbbi art-noveau stílusban épült még a XX. század elején és nagyon jól néz ki, az utóbbit 2002-ben adták át és - szerintem – bűn ronda. Vagy csak én nem vagyok még elég művelt építészetből. Mivel elég sokat hallottunk a Sydney – Melbourne rivalizálásról – aminek egyenes következménye, hogy Ausztrália fővárosa Canberra -, nekem azért van egy olyan gyanúm, hogy az is közrejátszhatott a minimum megosztó dizánj kiválasztásában (mert ezt is egy nagy nemzetközi tervpályázat előzte meg), hogy Melbournek még nem volt egyetlen építészetileg kiemelkedő modern épülete. Közben Sydneynek meg nagyon is. De ez csak puszta spekuláció a részemről. Lényeg, nekem egyáltalán nem tetszett a Federation Square épületegyüttese. Viszont itt van az ACMI (Australian Centre for Moving Image), ami egy szuper filmművészeti múzeum. Ok, ez eleve egy olyan téma, amiről azért nem nehéz látványos és szórakoztató kiállítást összehozni, de itt még ezen belül is kiemelkedőre sikerült. Amennyire csak lehet interaktív az egész, még olyan Mátrix-stílusú lassított körfelvételt is csinálhatsz magadról, ami annyira forradalmi volt 20 évvel ezelőtt. Értelemszerűen erre rengeteget kell várni, ezért pont ezt kihagytuk, de volt számos másik nagyon érdekes installáció. El is ment az időnk annyira, hogy már csak egy ebédre lett volna időnk, mielőtt elindulunk a reptérre.

Értem én, hogy meg kell törni a nagy felületeket, de miért ilyen rondán!

Azt terveztük, hogy a városi parkban eszünk, mert már korábban láttunk, hogy ott valamilyen rendezvény van, sok food-truck parkolt a füvön. Még parkolóhelyet is találtunk – ami szombat lévén nem volt egyszerű – de végük a kulináris örömökből kimaradtunk, mert kiderült latin-amerikai fesztivál volt, és valljuk be, sok mindenről híresek a latínók, de a gasztronómia nincs ezek között. Persze egy nagydarab argentin steak-et szívesen ettem volna, de az nem volt. Mivel az időnk viszont elment a nézelődéssel, végül egy gyorsétteremben ettünk útban a reptérre. Az úton egy kis izgalom volt, mert már nagyon fogytán volt a benzinünk és eltévesztettük a kinézett benzinkúthoz vezető lehajtót, de végül nem lett belőle probléma.

Ez a Forum, egy rendezvény-helyszín. Tudtak azért itt is jobb épületeket emelni. Keveset.

Ezzel véget is ért nagy kalandunk Ausztráliában. Illetve nem teljesen, mert a reptéren jól megszívtuk. A szokásos biztonsági vizsgálat előtt ugyanis random kivettek embereket a sorból, hogy egy eszközzel megvizsgálják, mutatja-e a ruházatuk robbanószer maradványait. (Ilyen Ferihegyen is van, egy kis papírdarabkát érintenek hozzá az ember ruházatához meg a csomagjához, aztán azt egy gép elemzi) Krisztit pont beterelték az elkerített területre. Minket viszont küldtek volna tovább. Elkövettük azt a hibát, hogy ott akartunk maradni Krisztivel. Nos ezt nem engedték, csak úgy, hogy a műszakvezető minket is megvizsgált. Kriszti átment, mi viszont megbuktunk. Ugyanis öt embert és csomagjaikat vizsgálják meg egyszerre. Mivel nálunk bejelzett a készülék, elkezdődött egy 45 perces kálvária, amely alatt mindegyikünket legalább 5x megvizsgáltak és hol jelzett a gép, hol nem. Sajnos két egymás utáni negatív eredmény kellett volna, de azt nem tudtuk produkálni. Látszott, hogy a szegény biztonságiak egyáltalán nincsenek felkészülve arra, mi a teendő akkor, ha jelez a gép. Ahányan voltak, annyi féle protokollt emlegettek. Már mindenki velünk foglalkozott, amiben az a vicc, hogy közben több száz ember ment el mellettünk, mindenféle vizsgálat nélkül. Végül egy rutin biztonsági ellenőrzés után (semmivel nem volt több, mint a normál, talán annyival, hogy annak ellenére kézzel is végigtapiztak, hogy nem jelzett semmit a kapu) szerencsénkre a légitársaság képviselője azt mondta, hogy felenged minket a gépre. Ezt mondjuk rögtön a legelején meg lehetett volna tenni, megkímélve minket a hercehurcától és még olcsóbb is lett volna nekik, gondolom nem ingyen osztogatják ezeket a kis reagens lapkákat.

Még annyi történt, kiderült, a Srí Lanka-i krikettválogatott is a mi gépünkön utazik vissza Colombóba, így Peti fiamnak sikerült velük selfie-t készíteni. Tudom, nem sokat mondanának a nevek, legyen elég az, a krikett világában a legjobb 5 között van a Srí Lanka-i csapat.

Vasárnap hajnalban érkeztünk meg Delhibe, fáradtan a hosszú utazástól, de nagyon sok felejthetetlen élménnyel. Annyi biztos, rengeteg látnivaló van, amire nem volt időnk, reméljük eljutunk még Ausztráliába, hogy azokkal is meg tudjunk ismerkedni.