Úgy vettem észre, hogy minden nép szereti egy kicsit felnagyítani saját eredményeit és országa természeti szépségeit. Mi is magyar tengernek hívjuk a Balatont, pedig sok mindent el lehet mondani legnagyobb tavunkról, de azt semmiképpen nem, hogy tenger. Nos az ausztrálok sincsenek ezzel másképp (lsd. pl. Grand Canyon túra), a dél-keleten elterülő hegyeket Ausztrál Alpoknak hívják. Van nekik még Alpesi Nemzeti Parkjuk (Alpine National Park) is, ami a maga 6.474 km2-vel szinte minden magyar megyénél nagyobb (csak Bács-Kiskun és BAZ megyénél nem). Mindezt úgy, hogy a legmagasabb csúcs az országban 2.228 méter. Khm. Persze nem szólhatok semmit, hiszen az ottani télen ezekben a hegyekben is hó van, akár 3 méter is.
Mindenesetre következő állomásunk az Ausztrál Alpok egyik központja Bright városa volt. Előtte még beterveztem, hogy meglátogatjuk a Mt. Buffalo Nemzeti Parkot. Ehhez reggel ötre húztuk az órát, mert 600 km-t kellett megtennünk és még a leggyorsabb úton is hat és fél órát jelzett előre a Googlemaps. Elég hűvös volt a reggel, de hamar bepakoltunk és úton voltunk. Gyér forgalomban utaztunk a fennsíkon és annyiban megnyugodtunk, hogy a hegyek teteje ma is felhőbe burkolódzott, ma sem jártunk volna jobban a tegnapi kilátónál. Az út nem volt túl izgalmas, bár annyiban érdekes volt, hogy nagyon sokat mentünk le-fel, nem vacakoltak sehol viaduktokkal. Ezt is megértem, a forgalom egyáltalán nem indokolja az a hatalmas beruházást, amit egy völgyhíd jelent. De tényleg volt olyan, mikor jó 10 percet kanyarogtunk lefelé, hogy át tudjunk menni a széles völgy alján csordogáló patakon, aztán ugyanezt vissza és előre összesen nem haladtunk 3 kilométert. Egy idő után kiértünk a hegyekből és a Hume autópályán haladtunk dél felé. Sok száz km után letértünk, és a Great Alpine Road-on folytattuk tovább utunkat. A korábbi ingerszegény autópálya után ez megint nagyon festői tájon vezetett és Porepunkah (szuper név ez is) városkájánál rátértünk a Mt. Buffalo-hoz vezető útra. A Wikipedia szerint azért hívják Bölény-hegynek, mert Hume és Howell felfedezők szerint a hegy formája hasonlít egy bölényre. Na most, vagy valami nagyon kemény szert toltak az urak, vagy soha életükben nem láttak még bölényt. De ítéljétek meg a kép alapján.
zene - AshamaluevMusic
Az oda vezető úton bizony visszasírtam az autópálya egyenes szakaszait, ennyit utoljára 1987-ben (vagy 86-ban? Ki emlékszik már ennyi év után!) kanyarogtam, mikor Bulgáriában „egy rövidebb úton” mentünk el egy határátkelőhöz, ahol kiderült, hogy az csak kishatár-forgalomnak van megnyitva, így fordulhattunk vissza. De itt most - azzal ellentétben - nagyon megérte, mert maga az út is szép volt, a végén pedig egy rövid kis gyalogtúra után (azért annyira nem rövid, mint a videón, de 10 percnél nem volt több) fent voltunk a Buffalo-hegy tetején, ahol 360 fokos panoráma tárult elénk, mivel tényleg abszolút a csúcson kiépített kis kilátóban voltunk. Megint elismeréssel adóztunk a nemzeti parkokat kiépítő és karbantartó embereknek, óriási munka lehetett mind a kilátót, mind az ide vezető utat megépíteni. Az idő is kegyes volt hozzánk, szikrázó napsütésben nézhettük az Ausztrál Alpokat. Fenséges hely volt. Nem is nagyon akaródzott lemenni, de végül rávettük magunkat. Annyit azért megállapítottunk, hogy távolról minden hegy kék, nem csak a Blue Mountains.
A fennsíkon még egy rövid túrára vállalkoztunk, elgyalogoltunk a Katedrális elnevezésű sziklaformációhoz. Tényleg van olyan szög, ahonnan bele lehet látni a sziklákba egy hatalmas templomot. De nekünk ennél többet ért a szikrázóan kék ég, a jó levegő, a csend és főleg a magány, mert itt csak mi öten voltunk. Itt nem időztünk sokáig, mert még el akartunk menni elkészíteni a most már hagyománnyá váló emlék-fényképet az egyik itteni tó partján. Ennek az a története, hogy a négy (és fél) évvel ezelőtti nagy nyugat-amerikai körutunkra csináltattam pólókat mindenkinek, amelyek hátuljára fel volt írva merre jártunk (itt Indiában ez nem csak egyszerű, de viszonylag elérhető áron megvalósítható, egy tengertúli öt fős túra árához képest mindenképpen). A Crater Lake National Parkban pont ebben a pólóban voltunk mind az öten. Éppen a varázslatosan szép tó partján ültünk, próbáltuk beinni a káprázatos látványt, mikor az egyik arra járó amerikai turista – az amerikaiakra jellemző közvetlenséggel – megszólított minket, hogy csinálna kis családunkról egy fényképet nekünk, mert nagyon jól nézünk ki az egyenpólóban ahogy bámuljuk a tavat. Így is lett és az a fotó az egyik kedvencünk lett. Na meg a pólók is beváltak. Érthető, hogy új-zélandi túránkra is készült póló és mikor a Rotorua-tó mellett voltunk, pont mindannyiunkon a pólók voltak, készült fénykép rólunk ott is. Természetesen az ausztrál túránkra is csináltattam pólókat és itt már előre kerestük, hol fogunk tudni egy szép tóparton fotót csinálni majd. Ebben a nemzeti parkban találtunk is egy csodaszép, békés tavat a fotóhoz. Kis nehezítés volt, hogy rajtunk kívül nem volt senki a környéken, ezért senkit nem tudtunk megkérni, hogy fényképezzen le minket. Az önkioldóval meg nem sikerült tökéletesre a fotó. De a célnak megfelelt. Innen sem volt könnyű elindulni, olyan jó volt csak ott lenni.
Még befelé jövet láttuk, hogy nem messze a park bejáratától van két vízesés is, azokat is meg akartuk nézni. Egyik sem volt kiemelkedően magas vagy bővizű, de nagyon megérték a rövid sétát, amit tennünk kellet értük. A legtöbben igazából fürdeni járnak ide, leginkább olyan turistákkal találkoztunk akik fürdőruhában, törülközővel, strandpapucsban nyomultak. Mi ezt kihagytuk, megelégedtünk a látvánnyal, a víz sebességéből ítélve nem lehetett nagyon meleg.
Szállásunk Bright városkájának az abszolút közepén volt, ennél jobb helyen nem lehet lakni, közvetlenül a folyóparton állt a ház, viszont csak 3 perc sétára a központtól (aki jobban figyel már kis is találhatta, hogy Bright központja a folyóparthoz nagyon közel van!). Mivel itt is volt jól felszerelt konyhánk, ismét magunk főztünk és megint nem bántuk meg. Sétáltunk még egy kicsit a folyóparton, de a korai kelés megtette hatását (leginkább persze nálam, mert a család többi tagja jó nagyot aludt az úton), ezért hamar lefeküdtünk.
Ez volt az út lefelé a Mt. Buffalo alatti parkolóból
Zene - Liszt Ferenc
Ez pedig az út Oberonból a nemzeti parkig.
Zene - Liszt Ferenc
